Kreatív Zenevonat tábor

A Kreatív Zenevonat című tábor, mint ahogy a neve is utal rá egy olyan zenés, játékos tábor, ahol a résztvevők megismerkedhetnek és elmerülhetnek jobban zenei képzeletükben, és kifejezhetik a bennük élő zenét különböző személyiség fejlesztő zenei játékokon és drámajátékokon keresztül. Emellett lehetőség van arra, hogy a táborozók közelebbről is megismerkedhessenek különböző hangszerekkel, kipróbálhassák azokat, és azok felhasználásával is bemutathassák zenei képzeletvilágukat.

A tábor nagyszerű lehetőség arra, hogy a résztvevők az újonnan szerzett barátokkal vagy régi ismerősökkel megtapasztalják az együtt éneklés és zenélés örömét. 

A zene és a nyelvtanulás szoros kapcsolatban áll. A tábor során nem csak zenei képességek használatára, hanem a nyelvhasználat fejlesztésére is adódik lehetőség. Különböző egyszerű zenés játékok, dalok során szeretnénk, ha az idegen nyelven való gondolkodás is közelebb kerülhetne a gyerekekhez, hogy a tábor folyamán pozitív attitűd alakuljon ki bennük.

A tábor az utolsó napon egy záró koncerttel végződik 17:00-kor, amelyre sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, családtagot, barátokat!

Időpont: 2014. augusztus 11-15.
Helyszín: Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Kar, Dráma Műhely

Bővebb információ a következő elérhetőségeken keresztül:
tel: 30/59 21 311
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A program plakátja LETÖLTHETŐ

A tábor részletes programja:

 

HÉTFŐ

KEDD

SZERDA

CSÜTÖRTÖK

PÉNTEK

9:00-10:00

Csoportépítő játékok

Hangszeres foglalkozás dramatikus játékokkal

Játékos szolfézs-zeneelmélet

Klasszikus zene a képzőművészetben

 

Kreatív zeneóra

Ritmusjátékok és ritmus improvizáció

Hangszeres foglalkozás, dallam improvizációs játékok

10:10-11:10

Játékos szolfézs, zenehallgatási játékok

Kreatív zeneóra, hangszerekkel és gyakorlással

Hangszeres óra,

gyakorlás, hangszeres játékok

Játékos szolfézs-zeneelmélet Klasszikus zene a képzőművészetben

Egyéni és közös gyakorlás a koncertre

11:20-12:20

Kreatív zeneóra hangszerekkel

Játékos szolfézs-zeneelmélet

Kreatív zeneóra,

Ritmus játékok

Egyéni és közös gyakorlás a koncertre

Játékos szolfézs-zeneelmélet

12:20-13:45

EBÉDSZÜNET

EBÉDSZÜNET

EBÉDSZÜNET

EBÉDSZÜNET

EBÉDSZÜNET

13:45-15:45

Hangszeres gyakorlás,

   játék, pihenő,

Egyéni és közös gyakorlás a koncertre

Leskowsky Hangszergyűjtemény megtekintése

(Szilágyi Áron)

Hangszeres játék, pihenő,

Kreatív zeneóra,

a zenei fantázia fejlesztése

16:00-17:00

Egyéni és közös gyakorlás a koncertre

Moldvai Táncház

(Herédi Katalin)

 

Csoportépítő kulturális tevékenység

Zenés bemutatón való részvétel helyben

(Szabó Mátyás)

Egyéni és közös gyakorlás a záró koncertre

 

 

Facebook jelenség

Interaktív előadás Tasnádi István ifjúsági drámája alapján.

Téli esték lángjai

Ne maradj le az utolsó kecskeméti előadásunkról! 2013. december 18. (szerda)

Fodor Ákos: Az ember komédiája

A SZIÉTA Művészeti Stúdió növendékeinek Fodor Ákos munkáiból összeállított haiku - mozgás - színházi estje.

"Mintha egy család lennénk! Hozzászoktam a szerepléshez. Már hiányozna, ha nem csinálnám."

Barna, volt Sziétás

Miért válassz minket?

  • A Ti véleményetek

- a SZIÉTA nem egy színjátszócsoport, hanem egy művészeti műhely
- itt mindenki egyformán jut szerephez, ugyanannyi figyelmet kap
- több szakember foglalkozik Veled különböző területeken

Tovább

A weboldal  az NTP-MR-MPA-12-025 kódjelű pályázatból valósult meg, a Nemzeti tehetségprogram ill. az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.

6000 Kecskemét, Kaszap u. 6-14.
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Fb: facebook.com/szieta

Főoldal Szieta Kreatív Zenevonat tábor